Rólunk írták!

Kezdő tanfolyamon vettem részt és nagy megelégedésemre elmondhatom,hogy kitűnő hangulatban,családias légkörben laikusok számára is érthető módon zajlott az oktatás (amit nem mindenhol lehet elmondani)Magas szintű pedagógiai szakértelemmel.Mivel a gépem még új javítást nem igényel,de viszont a táv segítséget már igénybe vettem ami kitűnően működött.
                                        János
--------------------------------------
Munkám során több mint 20 éve használtam számítógépet. Előbb csak Wordöt és Excelt használtam, majd az internetet is. Ezen a tanfolyamon azonban nagyon sok a használatot megkönnyítő, gyorsító új ismeretet szereztem, amelyek lényegesen megkönnyítik a számítógép használatát.
Bátran javaslom mindenkinek ezeknek az új ismereteknek elsajátítását a tanfolyam keretein belül.
                                  Lajos
----------------------------------
Nagy örömömre a PcHáziorvosnál a számítógép tanfolyamon azt kaptam, amit a tanárképző főiskolán tanultam, amit a tanárok kérnek a felnőttképzésben résztvevő oktatóktól, nagy türelmet, szakértelmet, segítőkészséget. Jómagam 70 évesen ültem a számítógép elé, ahol sok-sok mindent sikerült megtanulnom az oktatóktól, akik készségesen, közérthetően feleltek a kérdéseimre, gyakorlatban mutatták meg a számítógép használatát.

                       Aszódi Gábor

-----------------------------------

Én a mai világban ilyet nem pipáltam ! Minden pontos és preciz. Nem holmi almanach keresgélés, hanem minden a fejben és követhetetlen gyorsasággal. Na és közben a megszívlelendő javaslatok, figyelem felhívások, hogy mit és hogyan. A megígért, megajánlott produktum 100 % - os teljesítése. A gépem megújult és hihetetlen gyors. Mindez megfizethető áron. Csak javasolni tudom és fogom is az ismeretségi körömben. Köszönöm T. R.                      

                                       Gyula

----------------------------------

Preciz, gyors, korrekt, megbízható csak ajánlani tudom!! Örülök, hogy megismerhettem. Az biztos ezentúl koklerekkel nem foglalkozom a gépem javítását csak vele fogom végeztetni.

                                      Attila

----------------------------------

Pontos, gyors szakszerű hozzáértésével mindig tökéletesen kijavítja számítógépem problémáit. Csak ajánlani tudom mindenkinek, és ezer hála mindenért! :)

                                        Viki

----------------------------------

Hihetetlen!
Precíz, szakszerű kiszolgálásban volt részem a számítógépem karbantartásakor. Ráadásul: a használatra vonatkozóan továbbképzésben is részesültem, ami egyértelmű és érthető volt, és még a távsegítség lehetőségét is megkaptam.
Minden szolgáltatásnak ilyennek kellene lennie, ez már a jövő színvonala.
Mindenkinek ajánlom!!!

                             Edit

----------------------------------

Régi jól bevált háziorvosom sok év óta tökéletesen karbantartja a számítógépeimet. Mindig ellát hasznos tanácsokkal, ha szükséges távsegítség útján is pillanatok alatt érkezik a segítség. Még soha nem hagytak cserben a gépeim, köszönhetően a szakszerű karbantartásoknak.

                             Karcsi

-----------------------------------

Szuper gyors és megbízható!!!!

Köszönöm!!!


                        Luxy

Számítógép, pc, notebook, netbook, laptop, leptop, informatikai képzés számítógép képzés, informatikai oktatás, számítógép oktatás, Számítógép javítás, szerviz, javítás Számítógép karbantartás, pc doktor, pchaziorvos
Tesztek
2015.04.07 11:11

Kétfiókos Asustor NAS-ok az elitből

Két komoly tudású, Intel processzoros, HDMI kimenetes hálózati tárolót mutatunk be és hasonlítunk össze.

 


Megjelenés


Ha szóba kerülnek a hálózati adattárak, akkor rendszerint a Synology és a QNAP neve merül fel elsőként, illetve a nagy, hálózati eszközös márkákat szokás még megemlíteni, mint a Netgear vagy a D-Link. Keveseknek jutna eszébe egy olyan gyártó, melynek neve az Asusra rímel. Az Asustor nem is olyan régen, 2011-ben alakult, ennek ellenére szakemberei távolról sem kezdők, sőt. Shawn Shu a cég vezérigazgatója 2003-ban az Asus szerver üzletágának éléről igazolt át az akkor még szoftvercégként ismert Synology-hoz, ahol hardveres ismeretei révén forradalmat indított a NAS iparágban. Két évvel később csapatával a QNAP-hoz vándorolt, és tette OEM PC/NAS gyártóból a Synology-hoz mérhető névvé. Végül 2011-ben az Asus támogatásával új márkát alapított Asustor néven.



Látszik az Asustor kínálatán, hogy komolyan gondolja a NAS témát, ugyanis nem megy le egészen a Freescale- és ARM-alapú, legegyszerűbb modellekig, hanem az Intel teljesítményben és funkcionálisan is többet nyújtó Atom processzoraiból építkezik. Hozzánk két kétfiókos modell érkezett, a AS-302T és az AS5102T. Előbbi az otthoni felhasználóknak készült, az utóbbi, friss modell viszont a teljesítményigényes egyéni felhasználók mellett a vállalatokat is céltáblájára tűzi. Köztük helyezkedik el még az AS5002T, a termékpaletta legalján pedig az AS-202T és AS-202TE sorakozik, vagyis nem kevés kétfiókos NAS-t kínál az Asustor. És természetesen több merevlemezt fogadó modelljeik is vannak, az AS-20 és AS-30 család négyfiókosokat kínál, az AS50 és AS51-nél négy-, nyolc-, sőt tízfiókos verziót is vásárolhatunk.



Tesztalanyaink előlapja egyetlen apró részlettől eltekintve egyforma, és egyszerű, ahogy ez a NAS-okra általában jellemző; a merevlemezeket tároló fiókok mellett néhány állapotjelző LED, gombok és egy USB 3.0 csatlakozó sorakozik rajta; a négy és több fiókos AS51 sorozatú modelleknek emellett még pontmátrixos LCD kijelzője is van. Az Asustor NAS-ok burkolata fémből készült, bár a lemez elég vékonynak tűnik, viszont alatta van még egy erős váz is, így a kis NAS-ok nagyon masszív darabnak tűnnek, üresen is több mint másfél kilogrammot nyomnak.



Tesztalanyaink hátlapján már jól látható, hogy különböző kategóriába tartoznak. Már az AS-302T is kiválóan fel van szerelve: a Gigabit Ethernet port mellett egy USB 3.0 és két USB 2.0 kapu, sőt HDMI csatlakozó, illetve sztereó hangkimenet is található rajta. Ezt a bőséges kínálatot viszont minden tekintetben felülmúlja az AS5102T arzenálja: Gigabit Ethernet aljzatból és USB 3.0-ból is kettővel bír, az adattáras bővítést pedig két eSATA teszi teljessé. Multimédiában a HDMI-t digitális hangkimenet egészíti ki.



Nagyon komoly fiókok várják a merevlemezeket. A NAS-ok előlapján egy gombot megnyomva nyílik fel a kihúzásra szolgáló kar, ennek visszatolásával reteszelődnek a rekeszek. A felső részen kis LED-ek révén kívülről is eldönthető, hogy melyik állás foglalt, és melyik dolgozik épp. Természetesen a 3,5 hüvelykes mellett 2,5 hüvelykes tárolók is rögzíthetőek. Az AS51 széria extrája, hogy egy csavar elfordításával rögzíthető zárat kapott, így meggátolva az adattárak véletlen kihúzását. Fizikailag a fiókjai egyébként kompatibilisek az AS-302T-vel és a többi, egyszerűbb modellel.




Hardver és képességek


Mindkét tesztalanyunkban Intel Atom családba tartozó processzor dolgozik, még ha az AS5102T esetében Celeronnak is hívják. Az AS-302T-t hajtó Atom CE5335 eredetileg médialejátszókba készült, 2012 elején a Berryville platformban mutatkozott be, majd ugyanennek az évnek a végén újra debütált a NAS-oknak szánt Evansport platformban. A dátumból sejteni lehet, hogy Clover Trail alapú megoldásról van szó, ami leginkább a Z2760-ra hasonlít. Két processzormagja 1,6 GHz-en jár, grafikus gyorsítója PowerVR SGX545 MP2, működésében 1 GB DDR3 RAM segíti. Az AS-20-as széria tagjaiban ugyanilyen architektúrás, de csak 1,2 GHz-es Atom CE3510 ketyeg 512 MB memória társaságában.



Asustor AS-302T alaplapja


Egy generációval frissebb, tehát Bay Trail alapú az AS51-es család hardvere. Konkrétan a Celeron J1900-at használják, melynek négy processzormagja 2,0 GHz-en pörög, de akár 2,41 GHz-re is felturbózhat. A DDR3 alapmemória itt 2 GB és nem az alaplapra forrasztva, hanem SO-DIMM formájában kapjuk, így egészen 8 GB-ig bővíthető a két foglalat révén. Egyébként ugyanilyen alapokat használ az AS50-es széria is, csak ott kétmagos, 2,4/2,58 GHz-es Celeron J1800 a processzor, az alap memória pedig 1 GB.



Asustor AS5102T alaplapja


A memória bővítéséhez elég három csavart meglazítani, így leszedhető a külső burkolat, alatta szépen, műanyag takarófólia alatt lapul a két SO-DIMM foglalat a nyomtatott áramköri lap fonákján. További csavarok oldása után lejön a hátlap a ventilátorral, és ebbe az irányba kihúzható a fenti képen látható alaplap is. Ezen vaskos borda alatt dolgozik az Intel processzor, a NAS-ok szellőzőnyílását pedig úgy helyezték el az alaplap felőli oldal elején, hogy ne csak a merevlemezeken, hanem a CPU hűtőbordáján is átáramoljon a friss levegő.



Világos, hogy a komoly, HDMI kimenetes hardver fejlett multimédiás képességekkel bír: akár az 1080p felbontású anyagok lejátszására is képesek tesztalanyaink. Sőt nem csak lejátszani tudnak, hanem transzkódolni is például telefonok vagy tabletek kisebb felbontású képernyőjéhez igazodva. Az x86-os hardver, a kép- és hangkimenet, illetve a rengeteg USB révén lényegében önálló számítógépként is használhatóak ezek a NAS-ok: lazán kezelik a billentyűzetet, egeret, sőt az USB-s Wi-Fit, Bluetooth-t vagy tévétunert, sőt akár DAC modulokat is, mint a teljes HTPC-k.



Médialejátszásra a közkedvelt XBMC-t használják, sőt az AS51 (és AS50) széria az utódját, a KODI-t is megkapta már. Emellett van Chrome internetböngészőjük és további appok is telepíthetőek, ezekre később kitérünk majd. Akinek pedig ez sem lenne elég, az AS51 (és AS50) családnál VMware és Citrix előkészítést kap, a NAS indulása közben lehívható menüből egyedi képfájl bootolását választhatja, de a teljesen funkcionális, x86-os PC BIOS-t is megtalálja.


 


Operációs rendszer


Komoly hardverhez komoly operációs rendszer illik. Az Asustor NAS-okon futó ADM (Asustor Disk Manager) operációs rendszer kezelőfelülete első látásra úgy néz ki, mintha egy okostelefon vagy tablet kezdőképernyője lenne. Színes háttéren három sorban tizenöt ikon rendezhető el, ha pedig ez kevés lenne, vagy csak külön szeretnénk válogatni az egyes funkciókat, akkor további képernyőket nyithatunk. Természetesen a háttérkép és a feliratok színe is testre szabható.


A képre kattintva az ADM 2.4 funkcionális demója indul el
A képre kattintva az ADM 2.4 funkcionális demója indul el


Az ikonok egy részével különféle, beállításokat tartalmazó lapok hívhatóak elő, amelyek viszont már a PC-k operációs rendszereit idézik; lekicsinyítve a felső sorban jelennek meg, egyeseknek a mérete is állítható, és egyszerre többet is megnyithatunk belőlük. Hosszan lehetne sorolni a funkciókat, mert itt aztán tényleg minden megtalálható, ami csak eszünkbe juthat egy NAS-nál, de érdemesebb inkább az alábbi linkre kattintva kipróbálni az ADM funkcionális demóját. Természetesen magyar nyelvet is beállíthatunk, amit egész jól használ, nem vettünk észre fura kifejezéseket, de itt-ott azért maradtak angol részletek.




Több olyan terület van, ahol a NAS működésével kapcsolatos információkat és beállításokat találunk. Az Alkalmazás Monitor például közel olyan alapos, mint a Windows Feladatkezelője, a CPU, memória, hálózat és merevlemez kihasználtsága mellett az egyes folyamatok processzorterhelése is látható itt. Külön ikon alatt találhatóak a beállítások, melyek között minden hálózati és energiagazdálkodási opciót fellelhetünk, sőt még fekete, illetve fehér listán alapuló védelem is van, nem engedi a NAS létrejönni a tiltott vagy gyanús kapcsolatokat. Szintén elkülönülnek a szolgáltatások, ahol a Windows és OS X specifikus lehetőségeket (pl. Samba és Time Machine), az NFS-t, az FTP-t, a web szervert, a terminált és a további opciókat találjuk. Ezen felül van még külön tárolókezelés SMART-tal és egyebekkel, illetve rendszerinformáció.




Éppen a rendszerinformáció egyik hasznos része a Dr. Asustor, ami figyeli a rendszer állapotát, és javaslatokat tesz különböző rendszerre, hálózattal, biztonsággal és tárolókkal kapcsolatos műveletek elvégzésére. Például jelzi az internetkapcsolat elvesztését, javasolja a fekete és fehér lista létrehozását, a merevlemez ellenőrzését. Az Asustor Portal részen azt a felületet tudjuk konfigurálni, ami majd a HDMI kimenetre kötött képernyőn jelenik meg. Ha bárhol elakadnánk, hasznosnak bizonyult online segítséget hívhatunk elő.




A fejlett NAS operációs rendszerek nagy erősségét a telepíthető programcsomagok, appok jelentik. Ebben is kiváló az Asustor, felületén majdhogynem teljes alkalmazásboltot találunk, amiből természetesen mindent ingyen tölthetünk le. Az App Centralban szépen ki vannak listázva a telepített appok, ezeket ki- és bekapcsolhatjuk, inaktívan meg sem jelennek a kezelőfelületen. Ha készítünk Asustor regisztrációt, további appokat tölthetünk le, melyekből nagyjából 140-et számoltunk meg; ennek több mint egy harmada élvezi az Asustor közvetlen támogatását, vagyis ezeknél jobban figyelnek a frissítésre, a működés stabilitására és a leírására.


 


Próba


Némi csavarozás kell ahhoz, hogy az Asustor NAS-okba merevlemezt szereljünk, de ezután már neki is foghatunk a kezdeti beállításoknak. Ezt legcélszerűbb a mellékelt Asustor Command Centerrel megtenni, ami felderíti a hálózaton lévő Asustor NAS-okat és a szokásosnál valamivel több extra funkciója van. Más gyártóknál annak is örülni szoktunk, ha egy gombnyomással hálózati meghajtónak teszik meg a NAS-t, itt viszont meghajtó mellett távoli mappaként vagy FTP-vel is elérhetjük. Ügyes húzás az is, hogy (jelszót megadva) a vezérlőből újraindítható, felébreszthető, elaltatható vagy kikapcsolható a NAS, nem kell belépni a kezelőfelületére, és ott keresgélni ezeket a funkciókat.



Első indításnál a 1-Click Setuppal vagy kézi beállítás segíségével készíthetjük elő merevlemezeinket. A RAID 1 tömb felépítése az AS5102T esetében 3-4 percet, az AS-302T-nél kétszer-háromszor ennyi időt vett igénybe. Miközben a NAS dolgozik, érdemes lehet feltelepíteni az Asustor Backup Plan és Download Assistant programjait számítógépünkre. Előbbi néhány kattintással készít archiválási, szinkronizálási feladatokat, utóbbi pedig egy kifejezetten ügyes letöltéskezelő.



A NAS-ok kezelőfelületét már korábban leírtuk, mindent logikus helyen találtunk, semmilyen funkció sem hiányzott. Bár az AS5102T hardverben fejlettebb, majdnem minden beállítása egyezik az AS-302T-vel, csupán az appok kínálata bővebb egy kicsivel. A beállítási lehetőségek átböngészése közben ügyes fájlkezelőt találtunk, az előtelepített letöltéskezelő is kifejezetten jónak tűnik, bár telepítettük mellé az uTorrentet, ami szinte pontosan úgy néz ki és úgy működik, mint PC-s verziója. Felhős tárhelyhasználók közül a Googe Drive, DropBox és Asus WebStorage felé elkötelezettek örülhetnek, ezek szinkronizálását, adatmentését beépítve kezelik az Asustor NAS-ok, persze saját felhő is létrehozható például az ownCloud appal.




Nem csak PC-vel, hanem Android és iOS operációs rendszerű eszközökkel is elérhetőek, konfigurálhatóak az Asustor NAS-ok. Ehhez az AiMaster appot kell letölteni, majd csatlakozni a hálózatra, amire a NAS-t kötöttük. A tároló beazonosítása és a megfelelő jelszó beírása után hasonló stílusú felületet kapunk, mint böngészőn keresztül, persze itt az egyes menüpontokat a kisebb képernyőköz és érintéses kezeléshez szabták.



Nem csak a konfigurálásra való AiMaster appot kapjuk meg telefonra, tabletre, hanem továbbiakat is. A fotó-, videó- és zenestreamelő mondhatni alapdolog, emellett az AiSecure révén követhetjük a NAS-ra kötött kamerák képét, és a fájlkezelőnek, illetve a letöltéskezelőnek is van mobil változata. Az i-re a pontot pedig az AiRemote távirányító app teszi fel, ezzel az Asustor NAS-ok HDMI kimeneten keresztül elérhető, multimédiás felülete kezelhető.


 


Tévére kötve


Billentyűzetet, egeret és HDMI-n keresztül tévét kötve a NAS-ra lényegében egy olyan PC-t kaptunk, amire médialejátszásra specializált operációs rendszert telepítettek. Alapbeállításnál a  játékkonzolokéhoz hasonlatos start ablakot kapunk, amin a leglényegesebb a telepített alkalmazások sora. Ha úgy gondoljuk, kezelhetjük a rendszert billentyűzettel és egérrel, vagy használhatjuk navigálásra az okostelefonunk érintőképernyőjét, sőt az Asustor külön kis távirányítót is kínál a NAS-okhoz.



Tévén a leglényegesebb elem az XBMC frontend program (vagyis multimédiás lejátszó) lesz, sőt az AS5102T-nél már ennek utódját, a KODI-t is megkapjuk, ami egyelőre még nem sokban különbözik az XBMC legutolsó verziójától. Leglényegesebb képességei a képek, videók és zenék lejátszása, emellett időjárásmodulja és fájlkezelője is van, sőt speciális kép- és videóválogatásokat (pl. 9Gag.TV-t, 500px képeket) vagy akár egész kis programokat is telepíthetünk bele, tehát internetkapcsolattal önállóan is hatalmas médiaforrás.




Maga a frontend felület mindkét NAS-on akadás nélkül működött, lejátszás közben viszont már érezni lehetett az AS-302T szerényebb hardver miatti hátrányát. Nála a lejátszógyilkos „killa sample” tesztvideónk akadozott, a legtöbb filmet felgyorsítva blokkosodás jelentkezett, 20 megapixeles TIFF képünk megjelenítéséhez pedig 20-25 másodpercre volt szükség. Ezzel szemben az AS5102T vígan vette az akadályokat, még a „killa sample” gyorsított lejátszása sem hozta zavarba. A nagyméretű TIFF kép renderelése 2-3 másodpercig tartott.



Érezhető volt teljesítménybeli előnye a másik tévéről kezelhető előtelepített programnál, a Chrome böngészőnél is, ami úgy futott, mintha egy klasszikus PC hajtaná. A fejlettebb NAS-ra előtelepítettek egy kamerafigyelő appot is, amivel a rákötött, akár tizenkét kamera képe nézegethető. Ilyet az AS-302T appkínálatában nem találtunk, pedig az is kezel kamerákat, szám szerint nyolcat. Ha úgy gondoljuk, az ADM kezelőfelületét is elérhetjük a médialejátszó részről, a Chrome böngészőben nyílik meg.



Ha pedig okostelefonnal vagy éppen tablettel szeretnénk élvezni a NAS-on tárolt multimédiás anyagokat, akkor az Asustor appjaival ezt is viszonylag gond nélkül megtehetjük. Csupán arra lesz szükség, hogy az ehhez szükséges appot ne csak a hordozható készülékre telepítsük, hanem a NAS-ra is, majd beállítsuk, hogy mely mappákat listázza.


 


Teljesítmény


Az Asustor NAS-ok teszteléséhez két darab, 3 TB-os WD Red merevlemezt használtunk, amiket kifejezetten NAS-okba terveztek. Hogy kicsit megnehezítsük a dolgukat, RAID 1 tömböt építettünk, hiszen a legtöbben ezt használják az extra adatbiztonság érdekében. Már az alapvető tesztekben megmutatta az AS5102T, hogy teljesítményben az AS-302T fölött áll. Nagy fájlok írásánál lazán 105-110 MB/s közötti olvasási és írási tempót produkált, míg kisebb társánál olvasásban 102 MB/s, írásban 89 MB/s volt a maximum, ami szintén kiváló eredmény. Kisebb fájlokkal is jobb volt az AS5102T, itt 80 MB/s, illetve 72 MB/s olvasási és írási eredményt kaptunk, ám az AS-302T szerényebb, 71 MB/s-os és 62 MB/s-os teljesítménye is nagyon rendben van. Nem szabad elfelejteni, hogy az AS5102T-nek két Gigabit Ethernet portja van, megfelelő konfigurálásnál akár 200 MB/s körüli átviteli tempóra is képes, viszont ehhez már fürge SSD-k és megfelelő hálózati infrastruktúra kell.



Jó hír, hogy USB 3.0-n is szépen teljesítettek az Asustorok. Az AS-302T valamivel 50 MB/s fölötti olvasási és valamivel 50 MB/s alatti írási átlagot mutatott 20-100 MB-os fájlokkal. Az AS5102T stopperes mérése közben (900 MB lementési idejét mértük) nem hittünk a szemünknek, de többször is megismételve a folyamatot mellbevágó, 115 MB/s körüli USB-s átviteli sebesség jött ki.


Ezután elkezdtünk kicsit gonoszkodni, megnéztük, hogyan változik a sebesség, ha több számítógéppel egyidejűleg támadjuk meg a NAS-okat. Ehhez három PC-t használtunk, és a HDMI-re kötött tévét is bevetettük. Az AS-302T esetében a „killa sample” önmagában megevett egy processzormagot, amikor három másolási folyamat futott, összesített sebességük 70 MB/s-ot közelítő értéket adott, ami a vegyes terhelésre való figyelemmel kifejezetten jónak mondható. Legalábbis addig, amíg az AS5102T-t be nem vetettük két Ethernet kapcsolattal. Így az agregált átviteli sebesség időnként a 130 MB/s-os értéket is túllépte – ez valószínűleg a RAID tömb és nem a NAS hálózati alrendszerének maximális teljesítőképessége volt. A hardverizzasztó videók egy magon legfeljebb 60%-os terhelést tudtak elérni.



Asustor AS5102T terhelése a "killa sample" lejátszása és archiváló folyamat egyidejű futtatása közben


Konnektoros mérőnkkel mindkét NAS-nál 30 W körüli maximális fogyasztást mértünk két merevlemezzel, videolejátszás közben. Készenléti állapotban, leparkolt merevlemezekkel a nagyobb teljesítményű, de modernebb rendszerchippel bíró AS5102T picivel tíz watt alatt, az AS-302T hasonló mértékben tíz watt fölött fogyasztott. Elaltatva a NAS-okat 1-2 wattot igényeltek. Maximumra pörgetve 36 dB-es zajt mértünk a NAS ventilátoránál, ami már jól hallható, közepes állásnál a teljesen barátságos, 25 dB-es szintre halkult, csendes állásban pedig a szinte hallhatatlan 20 dB-es határ alá süllyedt. Normál használat közben, automata ventilátorkezeléssel, 22 °C-os szobahőmérsékletnél legfeljebb a közepes fokozatot hallottuk, és 42 °C-ot mutatott a winchesterek hőmérője.


 


Értékelés


Néhány napos barátkozásunk alatt megbizonyosodtunk róla, hogy az Asustor a komolyabb otthoni, vagy akár közepes vállalati NAS-ok terén teljes nyugalommal állhat a legnagyobb nevek, mint a Synology és QNAP mellé, hiszen termékei kialakításban, teljesítményben és funkcionalitásban is simán felveszik velük a versenyt. Házuk nagyon masszív, csatlakozókínálatuk elsőrangú, az ADM operációs rendszer révén pedig minden feladatot el tudnak látni, ami egy NAS-nál felmerülhet, úgyhogy le a kalappal a fiatal márka előtt.



Ha a HDMI-n keresztül tévére köthetőséget vesszük figyelembe, akkor az Asustor AS-302T-nek nincs igazán ellenfele. A QNAP nem kínál hasonló árban ilyen tudású eszközt, a Synology DS214play multimédiás NAS pedig ugyan ugyanarra az Atom CE5335 processzorra épít, tehát alapfunkciói azonosak, viszont műanyag háza sokkal egyszerűbb, nincs HDMI kimenete, ráadásul drágább is. Persze, egyszerű, kis NAS-okat figyelembe véve az AS-302T ára sem aprópénz, 89 000 forintba kerül.


Ezen az ár- és tudásszinten már teljesen jogosnak tűnhet az a gondolat, hogy inkább saját magának épít a felhasználó PC-alapon tárolószerverként is működő multimédiás HTPC-t. Hiszen akinek olyan igényei támadnak, amihez az AS-302T-re szükség lehet, azok rendszerint értenek annyira a számítógépekhez, hogy egy ilyen eszközt megépítsenek, felkonfiguráljanak. Csakhogy ez a folyamat időbe fog kerülni, ami egyrészt pénz, másrészt nem mindenki szeretné egy már létező dolog újra feltalálására fordítani. Neki ideális választás lehet az AS-302T.



Ha pedig még többet szeretnénk, akkor a 139 000 forintért árult Asustor AS5102T lehet a jó választás. De miért is érdemes még majdnem ötvenezer forintot elkölteni egy kétfiókos NAS-ra? Például a megfelelő adatárakkal elérhető kétszeres átviteli sebességért, vagy a VMware és Citrix révén telepíthető egyedi operációs rendszerért, vagy az eSATA révén további külső tárolók lehetőségéért, esetleg a digitális hangkimenet és az érezhetően erősebb processzor révén jobb multimédiás képességekért. Ezen a szinten szóba jöhet még a QNAP TS-252 Pro, de nem vagyunk benne biztosak, hogy az erős márka ugyanabból a hardverből többet ki tudott hozni.


Mindkét Asustor NAS-nak egy erős tetszett címet adunk, aki átgondolta, és biztos benne, hogy ilyen komoly tudású NAS-ra van szüksége, az teljes nyugalommal választhatja őket az ismertebb nagy nevek helyett. Megemlítenénk még az AS5002T-t,ami talán arany középút lehet, hiszen árban (105 000 forint) az AS-302T-hez, tudásban (hardverplatform, csatlakozókínálat) viszont az AS5102T-hez van közelebb.



Forrás: Prohardver

Honlap készítés