Rólunk írták!

Kezdő tanfolyamon vettem részt és nagy megelégedésemre elmondhatom,hogy kitűnő hangulatban,családias légkörben laikusok számára is érthető módon zajlott az oktatás (amit nem mindenhol lehet elmondani)Magas szintű pedagógiai szakértelemmel.Mivel a gépem még új javítást nem igényel,de viszont a táv segítséget már igénybe vettem ami kitűnően működött.
                                        János
--------------------------------------
Munkám során több mint 20 éve használtam számítógépet. Előbb csak Wordöt és Excelt használtam, majd az internetet is. Ezen a tanfolyamon azonban nagyon sok a használatot megkönnyítő, gyorsító új ismeretet szereztem, amelyek lényegesen megkönnyítik a számítógép használatát.
Bátran javaslom mindenkinek ezeknek az új ismereteknek elsajátítását a tanfolyam keretein belül.
                                  Lajos
----------------------------------
Nagy örömömre a PcHáziorvosnál a számítógép tanfolyamon azt kaptam, amit a tanárképző főiskolán tanultam, amit a tanárok kérnek a felnőttképzésben résztvevő oktatóktól, nagy türelmet, szakértelmet, segítőkészséget. Jómagam 70 évesen ültem a számítógép elé, ahol sok-sok mindent sikerült megtanulnom az oktatóktól, akik készségesen, közérthetően feleltek a kérdéseimre, gyakorlatban mutatták meg a számítógép használatát.

                       Aszódi Gábor

-----------------------------------

Én a mai világban ilyet nem pipáltam ! Minden pontos és preciz. Nem holmi almanach keresgélés, hanem minden a fejben és követhetetlen gyorsasággal. Na és közben a megszívlelendő javaslatok, figyelem felhívások, hogy mit és hogyan. A megígért, megajánlott produktum 100 % - os teljesítése. A gépem megújult és hihetetlen gyors. Mindez megfizethető áron. Csak javasolni tudom és fogom is az ismeretségi körömben. Köszönöm T. R.                      

                                       Gyula

----------------------------------

Preciz, gyors, korrekt, megbízható csak ajánlani tudom!! Örülök, hogy megismerhettem. Az biztos ezentúl koklerekkel nem foglalkozom a gépem javítását csak vele fogom végeztetni.

                                      Attila

----------------------------------

Pontos, gyors szakszerű hozzáértésével mindig tökéletesen kijavítja számítógépem problémáit. Csak ajánlani tudom mindenkinek, és ezer hála mindenért! :)

                                        Viki

----------------------------------

Hihetetlen!
Precíz, szakszerű kiszolgálásban volt részem a számítógépem karbantartásakor. Ráadásul: a használatra vonatkozóan továbbképzésben is részesültem, ami egyértelmű és érthető volt, és még a távsegítség lehetőségét is megkaptam.
Minden szolgáltatásnak ilyennek kellene lennie, ez már a jövő színvonala.
Mindenkinek ajánlom!!!

                             Edit

----------------------------------

Régi jól bevált háziorvosom sok év óta tökéletesen karbantartja a számítógépeimet. Mindig ellát hasznos tanácsokkal, ha szükséges távsegítség útján is pillanatok alatt érkezik a segítség. Még soha nem hagytak cserben a gépeim, köszönhetően a szakszerű karbantartásoknak.

                             Karcsi

-----------------------------------

Szuper gyors és megbízható!!!!

Köszönöm!!!


                        Luxy

Számítógép, pc, notebook, netbook, laptop, leptop, informatikai képzés számítógép képzés, informatikai oktatás, számítógép oktatás, Számítógép javítás, szerviz, javítás Számítógép karbantartás, pc doktor, pchaziorvos

Csatlakozás az internethez

Ha Wi-Fi hálózathoz szeretne csatlakozni, kattintson vagy koppintson a Hálózatikonra ( vagy ) a tálcán.

Válasszon Wi-Fi hálózatot, koppintson vagy kattintson a Csatlakozás elemre, írja be a jelszót, és kövesse az utasításokat. Ennyi az egész, máris csatlakozott a hálózathoz. Ez az ikon  fog megjelenni a tálcán.

A Wi-Fi hálózat ikonja a tálcán

A sikeres csatlakozást követően beállíthatja az e-mail fiókját, böngészhet a weben, és számos egyéb dolgot is elvégezhet online.

Ha nincs elérhető Wi-Fi hálózat, vagy ha a vezetékes kapcsolat biztonságára vágyik, használjon Ethernet-kábelt: csatlakoztassa a gépét az útválasztóhoz vagy a modemhez, és máris használhatja a hálózatot.

Ha nem sikerül csatlakoznia, a Miért nem tudok csatlakozni az internethez? című témakör alapján megoldhatja a problémát.

Tipp

Egyes számítógépek rendelkeznek olyan SIM kártyával, amellyel a telefonhoz hasonlóan mobil adatátvitelen keresztül csatlakozhat. Ha meg szeretné tudni, hogy a számítógép rendelkezik-e ilyen SIM kártyával, kattintson a Hálózat ikonra ( vagy ), és a lista tetején keresse meg a Mobilhálózat ikont .

Forrás: Microsoft.com

Honlap készítés